Kormányellenes tüntetést tartottak Győrben

Győrött szombaton a kora esti órákban tartották azt a kormányellenes tüntetést, amelyre még a szervezők sem számítottak, nagyon sokan érkeztek.
 Elsőként a tömeg a régi Győr - Moson - Sopron Megyei Önkormányzat épülete előtt, az üvegpalotánál gyülekeztek. Ott néhány perces várakozást követően indultak útnak, az úticél a Dunakapu tér volt.
Ahogy a Baross úti sétáló utcán haladt a tömeg, néhányan gúnyos megjegyzéseket tettek arra, hogy valószínűleg nem is tudják, hogy miért mennek tüntetni. Azonban a legtöbb ember kíváncsi szemekkel figyelte az eseményeket. Többnyire fiatalokból álló szerveződésnek lehettek tanúi a megjelentek, azonban a közép - és idősebb korosztályból is képviselték magukat az emberek.
Nagyon tisztességes volt mindenkitől, hogy senki nem keltett gyűlöletre uszító hangulatot, hanem békésen ment mindenki a beszédek elhangzásának helyszínére. Ugyan voltak bekiabálások Orbán Viktorra és a Fideszre utalva, azonban a vélemény és szólásszabadság megnyilvánulásainak keretén belül voltak.
Helyi politikusok mellett, diákok szólaltak fel a tüntető tömeg előtt.
Az egész demonstrációt a facebookon élőben tudták követni azok, akik nem tudtak a helyszínre elmenni, illetve külföldiek, külföldön dolgozó magyarok - akik kíváncsiak voltak a rendezvényre- is megtekinthették.
GULYÁS ATTILA

OS - A Demokratikus Koalíció közleménye

 DK: A kampánynak vége – folytatódhat az egészségügy lerablása
A választási kampányban szétszórta a kormány a költségvetési
tartalék szinte teljes első félévi összegét, a választás másnapján
viszont megkezdte ennek visszagyűjtését.
 Akármilyen propagandaszövegeket hallhattunk is a kampányban a
magyar egészségügy egész Európában páratlan kiválóságáról, a Fidesz
kampánystratégái érezhették, hogy ezúttal nem jön be a goebbelsi
módszer: ezt a hazugságot egyszerűen nem lehet annyiszor
elismételni, hogy a kórházban fekvő vagy a sürgősségi ellátásra
várakozva meghaló betegek hozzátartozói elhiggyék. Úgy döntöttek
tehát, hogy a korábban innen kivont és ellopott vagy focira költött
százmilliárdok egy töredékét a kampány részeként vissza kell
juttatni az egészségügynek.
 A kormány azonban, akár a mesebeli okos lány, adott is, meg nem is.
Az egészségügynek juttatott pluszforrások mellett arról is
intézkedett, hogy a szociális hozzájárulási adó tavalyi,
ötszázalékos csökkentéséből származó megtakarítást a kórházak ne
költhessék el, hanem külön számlán gyűjtsék. Hétfőn aztán a
főigazgatók utasítást kaptak, hogy ezt a – mintegy húszmilliárdra
rúgó – összeget fizessék be a kincstárnak.
 A rendelkezés persze érthető. A kampánynak vége, Orbán ismét
biztonságban érzi magát. Újabb négy évig nem érdekes, hogy a betegek
pusztulnak, csak stadionokra legyen elég pénz.
 dr. Oláh Lajos
 országgyűlési képviselő DK
     Kiadó: Demokratikus Koalíció

OS - A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közleménye

Az országgyűlési választások vesztesei a magyar emberek megérdemelt nyugalmát megzavaró tüntetéseket szerveznek a demokrácia és államiságunk ellen. Az ellenzéki pártok részvételével, a Soros NGO-k támogatásával és a LIBE bizottság jól időzített hazugságainak napvilágra kerülésével vannak, akik saját népük kétharmados akaratával is képesek szembe fordulni.

A valóság az, hogy gyászfelvonulást tartanak az ultraliberális
eszmék végelgyengülését észlelő, hatalomra éhező álszövetségek.
 Európában a többség erkölcsét a zsidó-keresztény alapokra épülő
kultúra határozza meg. Aki ezeket az erkölcsi alapokat elutasítja,
annak felhívjuk a figyelmét a jogállamiság szabályaira és ennek
betartására kérjük a rendfenntartó erőket is.
 A bolsevik-kommunista ellenforradalmi hagyományokkal élni veszélyes
forgatókönyv. A magyarországi ellenzéki pártoknak, a vereség
tapasztalatait elemezve nem hőbörgésre, hanem átgondolt megújulásra
van szükségük. A brüsszeli bürokráciának pedig előbb-utóbb tudomásul
kell vennie, hogy az európai emberek otthonukat ajtóról ajtóra
fogják megvédeni az illegális bevándorlás és a terrorizmus ellen. Az
uniós összlakosság tudja és vallja, hogy a haza minden előtt és a
nemzetállamok szuverenitása nem kerülhet kufárok kezébe.
 Békesség a menetelőknek!
 CÖF-CÖKA vezetősége

     Kiadó: Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány

OS - Az Igazságügyi Minisztérium közleménye (2. rész)

Kecsmár Krisztián felszólalásában kiemelte, hogy a Bíróság legyen
figyelemmel a jelenkor kihívásaira, különösen a migrációs válság
okozta bonyolult, a tagállamok szuverenitását és biztonságát
veszélyeztető helyzetre. Ezen körülmények között alapvető
fontosságú, hogy a strasbourgi ítéletek minősége megfelelő legyen,
világos és konzisztens határozatok szülessenek, amelyek nem mutatnak
túl az adott állam kötelezettségvállalásán, és amelyek
implementálása nem okoz nehézséget a tagállamok számára. Ezekre a
kérdésekre is utal a Nyilatkozat szövege, akárcsak a szubszidiaritás
elvére. Ezen túl rámutat arra, hogy a tagállamok hatóságainak
feladata nemzeti szinten az emberi jogok biztosítása, a Bíróság
pedig nem egy negyedfokú döntéshozó szerv, szerepe pedig annak
vizsgálata, hogy a tagállamok intézkedései megfeleltek-e az
egyezmény követelményrendszerének.
 A Koppenhágai Nyilatkozat értelmében tovább kell folytatni a
reformfolyamatot, csökkenteni kell a Bíróság ügyterhét, valamint
lehetővé kell tenni, hogy a Bíróság a repetitív ügyek helyett a
kiemelten fontos emberi jogi jogsértésekkel foglalkozzon.

OS - Az Igazságügyi Minisztérium közleménye (1. rész)

Koppenhágai nyilatkozat az emberi jogok hatékonyabb biztosításáról

Az Európa Tanács tagállamainak igazságügyi miniszterei elfogadták a
Koppenhágai Nyilatkozatot. A Koppenhágában tartott konferencián
Magyarországot Kecsmár Krisztián, az Európai Uniós és nemzetközi
igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár képviselte.
 A nyilatkozat az Európa Tanács dán elnökségét lezáró záró
dokumentumként értékelhető. A dán elnökség elsődleges célja az
Emberi Jogok Európai Bírósága működési reformjának kiteljesítése
volt, annak érdekében, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye által
létrehozott jogvédelmi mechanizmus hatékonysága biztosítható legyen.
 A nyilatkozat kiemelten foglalkozik a Bíróság ítéleteinek hatékony
végrehajtásával, a Bíróság európai jogvédelmi rendszerben betöltött
szerepének megváltozásával, illetve az erről folytatott nemzeti és
európai párbeszéd szükségességének kérdésével. A dokumentum utal a
bíróválasztás transzparenciájának követelményére és a
szubszidiaritás elvére.
 Magyarország kinyilvánította elkötelezettségét a reformfolyamat
kiteljesítése mellett, és üdvözölte a Koppenhágai Nyilatkozat

elfogadását.
     Kiadó: Igazságügyi Minisztérium

Orbán fél? A rendőrséggel térfigyelő kamerákat szereltet föl a kormány a szombati kormány-ellenes tüntetők megfigyelésére



BÁRMIRE KÉPESEK, CSAK HOGY MEGÚSSZÁK A BÖRTÖNT!


Eltűnt mind a 11 ezer választási jegyzőkönyv az NVI-nél, 
és csak szombatra lesz meg!!!

Csak szombaton lesz újra elérhető a 11 ezer választási bizottsági jegyzőkönyv az április 8-i parlamenti választásokról. A jegyzőkönyvek akkor tűntek el, amikor a megméretés napján összeomlott a Nemzeti Választási Iroda informatikai rendszere, amelyet teljesen azóta sem állítottak helyre – derül ki a 24.hu cikkéből. A portál MSZP-től kapott információkra hivatkozó cikke szerint a kimagasló teljesítményéért egymillió forinttal jutalmazott Pálffy Ilona, az NVI elnöke azt a tájékoztatást adta, hogy az adatok egyelőre nem is lesznek elérhetőek. Eltűntek a választókörzetek korábbi választások idejére vonatkozó adatai is, amelyeket össze lehetne hasonlítani a vasárnapi szavazás adataival.
A Nemzeti Választási Iroda informatikai rendszere április 8-án vasárnap délután omlott össze, az adatokat közlő honlap, a valasztas.hu lebutított formában működik, csak a Nemzeti Választási Bizottság vasárnap hozott 12 határozata érhető el, valamint a szavazás idején történt rendkívüli események listája, amelyekből megtudható például, hogy hol szólalt meg a csengő a szavazóhelyiségnek helyet adó iskolában a választás ideje alatt.
Az informatikai rendszert várhatóan a hétvégére tudják olyan állapotba hozni, hogy a valasztas.huismét teljes normálisan funkcionáljon. Egy informatikai szakértő a 24.hu-nak azt mondta, az eltelő egy hét olyan hosszú idő, hogy az valószínűsíti, az adatokkal történt valamilyen probléma.
Ez azt jelenti, hogy akár adatvesztés is történhetett.
Minden más hibát órák, esetleg 1-2 nap alatt javítani lehetne.
Miközben egyre több választóköri végeredménnyel, gyanús szavazatszámlálással kapcsolatban merülnek fel kérdések, például Baján, az MSZP az NVB-delegáltjukon keresztül próbálja beszerezni a helyi választóköri jegyzőkönyveket. A dokumentumok átadása azonban szintén napokba telhet.
Az LMP néhány órája közölte, most már annyira kezd bűzleni az egész vasárnapi választás, hogy teljes körű újraszámlálást követel. Ezt akarja a Demokratikus Koalíció és most már a Jobbik is.
Pálffy Ilona később az enyhén szólva kormányközeli Echo TV-ben arról beszélt, az., hogy avalasztas.hu néha elérhetetlen volt vagy akadozott, nem jelenti azt, hogy az informatikai rendszer is összeomlott volna. Szerinte csak kívülről nem volt elérhető az oldal, ezen túl minden rendben volt. Ígéretet tett, hogy szerda délre beszkennelik az összes választási jegyzőkönyvet, összehasonlítják a rendszerben rögzített adatokkal, aztán átadják a pártoknak. Közlése szerint még egy párt sem fordult hozzájuk a jegyzőkönyvek átadásának a kérésével.
 168ora.hu / facebook
/Forrás: https://olkt.hu/barmire-kepesek-csak-hogy-megusszak-a-bortont/ 2018.04.10./*B.Kiss-Tóth László

A Jobbik elvárja az NVI-től, hogy tisztázza a választási rendszerrel kapcsolatos panaszokat

A Jobbik felszólítja a Nemzeti Választási Irodát, hogy vizsgálja ki a választási csalások gyanújával kapcsolatos összes bejelentést és észrevételt. 
A voksolási folyamat során több tisztázatlan eset történt: elromlott választási szoftver, kérdéses módon hullámzó részvételi arány, az átjelentkezők voksainak ellenőrzésével kapcsolatos visszás körülmények, az ellenzéki szavazatok feltételezhető „kreatív könyvelése” (példának okáért Budapest 4-es választókerületének 4. szavazókörében a Jobbikra a jegyzőkönyv alapján leadott listás szavazatokat a Netpárt neve mellé kerültek elszámolásra) rendszerszintű hibák és visszaélés gyanúját vethetik fel. 
Ezek tudatában elvárjuk, hogy a Nemzeti Választási Iroda rövid időn belül vizsgálja ki a panaszokat és adjon megnyugtató válaszokat. 
A Jobbik folyamatosan vizsgálja a további adatokat, s egyben előkészíti az újraszámlálást elérő jogi beadványokat.
Jobbik Országos Elnöksége
Kapcsolódó videók:
*B.Kiss-Tóth László 2018.04.11.

Felmondott, ám öt hónap után újra visszatért dolgozni a Mária-kegyhelyre

Hétfő és kedd kivételével egész héten kápolnaőr fogad minket a Mária-kegyhelynél. Igaz, tavaly felmondott Surinás Ferenc, ám öt hónapnyi kihagyás után újra visszatért a Kisbértől nem messze fekvő Csatkára.

Tavaly szeptemberben felmondott a Mária-kegyhely kápolnaőre, Surinás Ferenc, vagy ahogyan a legtöbben ismerik: a csatkai remete. Mint mondta akkor, változást szeretett volna az életében, ezért állt tovább és kezdett dolgozni egy ökofaluban. Ám idén márciustól ismét Csatkán dolgozik – írta Facebook-üzenetben Ferenc. Kalandos élet van mögötte, volt pap, dolgozott hajléktalanokkal, elzarándokolt Lourdes-ba, végül a Csatka melletti Szentkútonkötött ki. 
 



Surinás Ferenc tavaly még megvárta a főbúcsút a Mária-kegyhelynél, a sokak által cigánybúcsúként ismert rendezvényt, majd egy ökofaluba költözött, ahol öt hónapot dolgozott. „Őszinte leszek, sokat kellett dolgozni" – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy miért jött el onnan. Utána került ismét Csatkára, ahol kápolnaőrként dolgozik szerdától vasárnapig minden héten. Ez azt jelenti, hogy ebben az öt napban él és munkálkodik a kegyhelynél, teljesen egyedül. „Nem szeretem, ha remetének hívnak, de lassan már megbarátkozom vele, jobban szeretem, hakápolnaőrként emlegetnek" – szögezte le Ferenc. „Azt tekintem remeteségnek, ha az ember elhagyja mindenét, egyedül Isten mellett kötelezi el magát egy elhagyott helyen. Ellenben én fenntartom a székesfehérvári lakásom. Ott vagyok a két szabadnapomon" – tudtuk meg Surinás Ferenctől, aki hatodik éve dolgozik Csatkán.
 



Több mint húsz éve hagyta el a papi szolgálatot, előtte csőszerelőként, utána pedig szociális munkásként dolgozott. Ezt négy év munkanélküliség követte. Majd elzarándokolt Lourdes-ba. Akkor fogalmazódott meg benne, hogy egy olyan helyen lenne szívesen, mint az, ám nem olyan messze a rokonságtól, a barátoktól. Aztán egyszer barátja elvitte Csatkára. Elsőként önkéntesként volt Szentkúton, majd – mint most is – alkalmazásban állt.
„Mint munkavállaló vagyok itt. De ez egy olyan különleges feladat, amihez mondhatjuk, hogy hivatás kell, anélkül nem lehetne csinálni" – folytatta a kápolnaőr. Ajánlottak neki munkát nemrégiben Székesfehérváron is, de mégis a kegyhely mellett döntött. „A legjobban a személyes beszélgetéseket szeretem az ide érkezőkkel. A legkülönbözőbb élményeikről is mesélnek" – emelte ki Surinás, aki a kápolna szomszédságában álló remetelakban él szerdátólvasárnapig. Itt olvas és rádiót hallgat, televíziója nincs, viszont van mobiltelefonja internettel – amelyen bármikor elérhető. 
 



Sokakban felmerül a kérdés, hogy miből áll egy remete napja. Engem is foglalkoztatott. „Fogadom a vendégeket, mesélek nekik a kegyhely történetéről, befűtöm a vendégszobát is, ha érkeznek zarándokok. A kápolnát rendben tartom, illetve a »külső körletet«. Esténként pedig öntök mécsest vagy rózsafüzért készítek" – tudtuk meg Ferenctől. Mint kiderült, előbbiből a tavalyi főbúcsúra négyezer darabot készített, utóbbiból több mint kétszázat. Elmondása szerint évente több mint tízezren fordulnak meg Csatkán, ennek körülbelül a fele búcsúkor. De érkeznek zarándokok is: húszan-huszonöten hajtják álomra a fejüket a remetelakban.

Búcsújáró hely 1962 óta

A veszprémi püspökség 1962-ben nyilvánította hivatalosan is zarándokhellyé a Komárom-Esztergom megyei Csatkát, s engedélyezte a búcsújárásokat. A völgyben fekvő Mária-kegyhelyhez évente több ezren látogatnak el. A kápolnánál a főbúcsú Kisboldogasszony ünnepéhez kötődik, melyet szeptember első hétvégéjén tartanak – amit manapság a köznyelvben csatkai cigánybúcsúnak neveznek. 
kisalfold.hu
A KSH 96 termék, illetve szolgáltatás éves fogyasztói átlagárát is számon tartja. A Pénzcentrum ez alapján kereste a választ arra, mi drágult leginkább az elmúlt 20 évben.


Frottírtörülköző, 70x140 cm

1997-ben mért éves fogyasztói átlagár: 666 Ft/db
2017-ben mért éves fogyasztói átlagár: 2760 Ft/db

Egységes fűrészelt tűzifa

1997-ben mért éves fogyasztói átlagár: 784 Ft/100 kg
2017-ben mért éves fogyasztói átlagár: 3360 Ft/100 kg

Paradicsom

1997-ben mért éves fogyasztói átlagár: 142 Ft/kg
2017-ben mért éves fogyasztói átlagár: 621 Ft/kg

Szabványméretű levél belföldre

1997-ben mért éves fogyasztói átlagár: 27 Ft/db
2017-ben mért éves fogyasztói átlagár: 120 Ft/db

Uborka

1997-ben mért éves fogyasztói átlagár: 100 Ft/kg
2017-ben mért éves fogyasztói átlagár: 548 Ft/kg

Vonaljegy

1997-ben mért éves fogyasztói átlagár: 55 Ft/db
2017-ben mért éves fogyasztói átlagár: 305 Ft/db

Önkormányzati összkomfortos lakás bérleti díja

1997-ben mért éves fogyasztói átlagár: 65 Ft/hó/nm
2017-ben mért éves fogyasztói átlagár: 370 Ft/hó/nm

Szemétszállítás, 110-120 l-es kuka ürítése

1997-ben mért éves fogyasztói átlagár: 318 Ft/hó
2017-ben mért éves fogyasztói átlagár: 2050 Ft/hó

Férfi hajvágás

1997-ben mért éves fogyasztói átlagár: 278 Ft/fő
2017-ben mért éves fogyasztói átlagár: 1850 Ft/fő

Mozijegy, Multiplex, szombat este

1997-ben mért éves fogyasztói átlagár: 226 Ft/db
2017-ben mért éves fogyasztói átlagár: 1520 Ft/db

Bővebb részletek a KSH-adatokról itt.

Több ponton finomítottak a győri busz-menetrenden - mutatjuk a változásokat

A változások április 9-től (hétfőtől) lépnek életbe.
1-es vonal

Lakossági kérésre a munkanapokon (hétfőtől péntekig) Gyirmótról 6.28 órakor induló 1-es jelzésű autóbuszjárat 5 perccel korábban, 6.23 órakor indul, annak érdekében, hogy biztosított legyen az átszállási lehetőség a Marcalvárosból 6.40 órakor az AUDI gyár felé induló, 24-es jelzésű autóbuszjáratra.

1A

Lakossági kérésre a munkanapokon (hétfőtől péntekig) Újváros, Nép utcától 5.10 órakor induló 1A jelzésű autóbuszjárat 5 perccel később, 5.15 órakor indul, annak érdekében, hogy biztosított legyen az átszállási lehetőség az autóbusz-állomáson a Szigetköz felől érkező helyközi autóbuszokról Marcalváros felé.

8B

Lakossági kérésre a munkanapokon (hétfőtől péntekig) Likócsról 13.22 illetve 14.22 órakor induló 8B jelzésű autóbuszjáratok 5 perccel később, 13.27 illetve 14.27 órakor indulnak, annak érdekében, hogy biztosított legyen az átszállási lehetőség a városközpontban a Marcalvárosból érkező 22A autóbuszjáratokról Pinnyéd felé.

19

Kihasználatlanság miatt a munkanapokon (hétfőtől péntekig) a Révai Miklós utcából 19.25 órakor induló 19-es jelzésű autóbuszjárat megszűnik (helyette a Révai Miklós utcából 19.55 órakor 29-es jelzésű autóbuszjárat indul a Széchenyi István Egyetemhez).

27

A 7025/78 illetve 7025/88 számú regionális autóbuszjáratok változása miatt tanítási napokon a "Fehérvári út 206." megállóhelyről 9.00 helyett újra 8.28 órakor indul autóbuszjárat az autóbusz-állomás felé. Továbbá, a 7025/77 illetve 7025/177 számú regionális autóbuszjáratok változása miatt munkanapokon (hétfőtől péntekig) az autóbusz-állomásról 16.20 helyett 10 perccel később, 16.30 órakor indul autóbuszjárat a Fehérvári út felé.

29

A "CITY" autóbuszvonal változásával összefüggésben a munkanapokon (hétfőtől péntekig) a Széchenyi István Egyetemtől 16.15 órakor induló 29-es jelzésű autóbuszjárat megszűnik, viszont munkanapokon (hétfőtől péntekig) a Révai Miklós utcából 19.55 órakor új 29-es jelzésű autóbuszjárat indul a Széchenyi István Egyetem felé. Továbbá, munkanapokon (hétfőtől péntekig) a Révai Miklós utcából 12.48 helyett 3 perccel korábban, 12.45 órakor, illetve szabadnapokon (szombaton) a Széchenyi István Egyetemtől 8.25, 9.50 és 11.20 helyett 8.12, 9.42 és 11.12 órakor indul 29-es jelzésű járat.

CITY

Az egyetemi campus és a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ jobb kiszolgálása céljából bizonyos "CITY" autóbuszjáratok az "Egyetemi Csarnok, Mobilis" megállóhelyről indulnak, majd érintik a "Széchenyi István Egyetem" elnevezésű jelenlegi indulási helyüket is, és onnan változatlan útvonalon közlekednek a Belváros felé. Továbbá, bizonyos "CITY" autóbuszjáratok a "Széchenyi István Egyetem" elnevezésű jelenlegi végállomásukat követően továbbközlekednek az "Egyetemi Csarnok, Mobilis" megállóhelyig. A vonal jelenlegi megállóhelyeit valamennyi "CITY" autóbuszjárat kiszolgálja.
 
Forrás: ÉNYKK
Forrás: ÉNYKK

Az 1, 20Y, 21, 21B, 22, 22B, 22Y, 32, 34, 36, 37 vonalak által kiszolgált "Pápai úti vámház" megállóhely elnevezése "Győrújbaráti elágazás"-ra változik.
kisalfold.hu

Ezt látnia kell! Mostantól a lombok felett sétálhat Pannonhalmán - fotók

Ezt látnia kell! Mostantól a lombok felett sétálhat Pannonhalmán - fotók

Átadták a pannonhalmi lombkorona-tanösvényt csütörtökön.
Amint arról beszámoltunk, a lombkorona-tanösvény a 2015-ben átadott Boldog Mór-kilátó és az azt övező erdei tanösvény mellé épült a parkerdőben.
Átadták a lombkorona-tanösvényt. Fotók: Bertleff András

A halat – mint keresztény szimbólumot – formázó létesítmény tartószerkezete fémből készült, faborítást kapott. A lombkoronasétány kilátópontként is működik majd. 

A hal farka a feljáró, a jelenlegi tanösvényről indul és a lejáró erre a tanösvényre vezeti vissza a látogatót. Közel 80 méter hosszú, és a legmagasabb pontja a talajszinttől 14 méter magas.

A létesítményt csütörtökön ünnepélyesen is átadták.

A lombkorona tanösvény - a tereprendezéssel együtt - 64 millió forintba került, a költséget a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt vállalta. A megnyitón Orbán Tibor, az erdőgazdaság vezérigazgatója arról beszélt, hogy különleges helyen, az apátság szomszédságában épült a létesítmény.

Kiemelte, hogy a lelki feltöltődés közben innen belátható a város, a sokorói dombok, mely különleges élmény marad.

Kara Ákos a térség országgyűlési képviselője szerint minden korosztálynak érdekes lehet a tanösvény, majd a térségbeli fejlesztésekről beszélt. "Pannonhalmán mindig valami jó dolog történik" - mondta.
Fotók: Bertleff András

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter úgy látja, az erdőgazdaságok sokat tesznek az erdők megismertetéséért, ilyen jóléti fejlesztésekre országosan 17,3 milliárd forintot költöttek. Az erdeinkben 4,5 millió látogató fordul meg, köztük sok külföldi.

Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát áldotta meg a lombkorona tanösvényt. Kiemelte, az apátság és környezete mindenki előtt nyitva áll, a mostani létesítményről pedig az odaérkezők messzire láthatnak.  
kisalfold.hu

A tűz martalékává vált a győrszentiváni család otthona - fotók

A Vizi család élete fél óra alatt rengett meg. Este negyed 8-kor észlelték a füstöt, háromnegyedre végeztek a tűzoltók az oltással. A 30 percben az életük munkája, a házuk veszett oda.
"Nem voltam otthon, a fiam vette észre a füstöt a szobámban. Rögtön hívta a tűzoltókat, a 83 éves édesanyámat, a kutyát, a cicákat menekítette a házból. Volt annyi lélekjelenléte, hogy a gázcsapot elzárta. Olyan gyorsan terjedtek a lángok, hogy nem volt esélye megállítani a tüzet" - elevenítette fel a borzalmas napot Vizi Zsuzsanna. A 83 éves nagymamát 48 órás megfigyelésre benn tartották a Petz-kórházban.
Vizi Zsuzsanna reméli, hogy elfelejthetik a rémálmot és visszaköltözhetnek az otthonukba. Fotó: Mészáros Mátyás

Borzalmas összefogás


A győrszentiváni Váci utcában feltehetően elektromos zárlat okozhatta a tüzet. A családnak van biztosítása. "Jött a kárszakértő, abban maradtunk, hogy tételesen összeírom, mi a kárunk. Reméljük, hogy a kárrendezés rövid időn belül megtörténik" - mondta az elkeseredett asszony. Több nappal a tűz pusztítása után is borzalmasak a viszonyok a családi házban. A korom szaga orrfacsaró a kiégett szobában. Az ablaktól kezdve minden berendezés, bútor a tűz martalékává vált. Az ide vezető előszoba is "elesett". A fürdőben, a konyhában is látszik a tűz pusztítása.

Vigasz a közösségi összefogás, amit a győrszentiváni család tapasztalt a tűz után. "Nem tudtunk volna hova menni, miután tönkre ment az otthonunk. A katasztrófavédelem közvetítésével két éjszakát tölthettünk a Széchenyi-egyetem kollégiumában. A rendőrök vittek el bennünket a kollégiumba. Nagyon emberi volt, ahogy foglalkoztak velünk. Szeretném megköszönni a segítséget" - hallottuk Vizi Zsuzsannától.


Közösségi összefogás
A szomszédok is a család mellett vannak. Zsuzsáék három kölyökkecskéjét befogadják egy póniló mellé. Az asszony munkahelyén, a győri állatkertben azonnal gyűjtést szerveztek. A főleg Győrszentivánon működő "Ha neked felesleges, másnak még segíthetsz vele" Facebook-csoport közreműködésével egy helyi házaspár állja egy nyolc köbméteres konténer árát, amibe a törmeléket rakják.

Mindent elmond az összefogásról, hogy amikor a konténert szállító komáromi vállalkozó megtudta a tűz pusztítását, rögtön engedett az árból. Itt jegyezzük meg: a szénné égett berendezéseket sehol nem fogadták Győr környékén. Így hiába ajánlották fel a környékbeliek, hogy utánfutóval elszállítják a törmeléket. A kőműves és villanyszerelő is ingyen vállalja a ház javítását.
 

A családi ház a tűz pusztítása után. Fotó: Mészáros Mátyás
A családi ház a tűz pusztítása után. Fotó: Mészáros Mátyás

Szükséglakásban

Zsuzsa családja Újvárosban kapott szükséglakást egy hónapra 16 ezer forint plusz rezsiért. A Kossuth utcai otthont hat hónapig használhatják. "Bízom benne, hogy fél év alatt minden megoldódik" - búcsúzott Vizi Zsuzsanna. Elnézve a szép kertet és veteményest a ház mögött, megértjük, ahogy küzd otthonáért a győrszentiváni család. Szurkolunk nekik.

Olvasóink jóvoltából 150 ezer forint

A Jóakarat hídja révén 150 ezer forintban részesült a család. A Lapcom Média Alapítvány a Kisalföld Olvasóitól kapja a támogatást, amivel segítjük a bajbajutottakat.
kisalfold.hu